Tisztelt Szülők!

Az oktatási minisztérium döntése alapján 2021. április 19-től, hétfőtől, minden nyolcadik és kilencedik osztályos diák számára újra indul az órarend szerinti jelenléti oktatás. Az ebéd is biztosítva lesz a gyerekek számára. Diákok az iskolapadba csak szigorú óvintézkedések betartása mellett ülhetnek vissza.

  • A tanuló mindkéttörvényes képviselőjének rendelkeznie kell hét napnál nem régebbi negatív eredményt felmutató antigén vagy PCR teszttel
  • A szülőnek ki kell tölteni a fertőzőmentességről szóló becsületbeli nyilatkozatot
  • A nyilatkozathoz csatolni kell mindkét törvényes képviselő negatív teszteredményét is
  • A nyilatkozat leadása nélkül a tanuló nem léphet be az iskola épületébe, nem vehet részt az oktatáson
  • Kérem a Tisztelt Szülőket, hogy szombaton vegyenek rész a tesztelésen, hogy minél jobban ki tudjuk zárni a fertőzésveszélyt
  • A közegészségügyi hivatal rendeletének értelmében a felső tagozatos tanulóknak FFP2 típusú maszkotkell viselniük a tanítási órákon és a napköziben is
  • A tanulóknak az iskolai folyosón, osztályváltáskor, mosdóban is FFP2 maszkot kell viselniük
  • Plusz 1 pót FFP2 maszknak kell lenni minden tanulónál
  • Szülőnek biztosítani kell a gyermek számára papírzsebkendőt vagy papír törlőkendőt
  • A pedagógiai és nem pedagógiai alkalmazottaknak is kötelező az FFP2 típusú maszk viselése
  • Minden reggel megmérjük a tanulók lázát, ha több mint 37,0°C, a diák nem léphet be az iskolába
  • Továbbra is érvényben van az oktatási minisztérium azon döntése, hogy betegség esetén a szülő 5 napra igazolhatja a gyermek hiányzását, tehét nincs szükség orvosi igazolásra
  • Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy a kialakult veszélyhelyzetre való tekintettel a gyermeket semmiképp ne küldje iskolába, ha betegség tüneteit észleli rajta. Vigyázzunk gyermekeinre, vigyázzunk egymásra!
  • A tanítás kezdete: 7:30
  • Reggel kizárólag a főbejárat lesz nyitva
  • Szülők az iskola épületébe nem léphetnek be, a bejáratig kísérhetik a gyermeküket
  • Az oktatás a hagyományos, iskolai órarend szerint folytatódik
  • Az első héten a diákoknak 5 órájuk lesz
  • Ebéd biztosítva lesz a diákok számára
  • Felhívjuk a Szülők figyelmét arra, hogyha a gyermekük nem fogja látogatni az iskolát, nem vesz részt a jelenléti oktatásban, a szülők nem kapják meg a beteggondozási segélyt /OČR/

A diákok az információkat és a fertőzőmentességről szóló nyilatkozatot elektronikus formában megkapják az osztályfőnöktől.

 

→ Becsületbeli nyilatkozat letöltése ←

 

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

Sajnos ebben a nehéz időszakban is érvényben maradnak a szigorú intézkedések, melyet az országos járványügyi bizottság hozott. Ezek a szabályok Szlovákia egész területére kiható rendelkezések, melyek iskolánkban éppúgy kötelező érvényűek, mint az ország többi tanintézményében. Viszont pozitív tény, hogy lehet rövid ideig, de újra az oktatás helyszínén, az iskolában taníthatunk-tanulhatunk.

Tisztelt Szülők, köszönjük a fegyelmezett és türelmes hozzáállást, melyet tanúsítanak ebben a nehéz helyzetben!

Kedves nagycétényi diákok! Köszönjük, hogy nap mint nap segítetek abban, hogy iskolánk sikeresen működjön!

Reméljük, mihamarabb javul a helyzet. Tudjuk, hogy a maszkok viselete a tanítás alatt nagyon megnehezíti a tanítási-tanulási folyamatot, viselete pedagógus és diák számára egyaránt nehéz feladat. Egyelőre csak a maszkviseléssel, rendszeres fertőtlenítéssel, kézmosással és a teszteléssel védkezhetünk a fertőzés ellen.

További kitartást és jó egészséget kívánunk! Vigyázzunk gyermekeinkre és önmagunkra egyaránt!

A Nagycétényi Alapiskola munkaközössége